Tisza Mozi Film FesztiválMagyar
Tisza Mozi Tisza Mozi
2017
2015
2013
2011
2009
2007
2005
2003
2001
Szolnok
Zsűri
Duló Károly
Szakmai Önéletrajz
Duló Károly

     1972-ben az ELTE TTK-n szerzett fizikus diplomával kerültem a MAFILM Népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdiójába rendezőasszisztensként. Olyan kiváló mesterek mellett sajátítottam el az ismeretterjesztő és dokumentumfilm-készítést, mint Bodrossy Félix, dr. Homoki Nagy István, Kollányi Ágoston vagy Lakatos Vince. Egy éven belül önálló dramaturgi megbízásokat kaptam, 1975-től kezdve pedig rendezek is.

     1977-ben szociológus diplomát szereztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol 1983-ban egyetemi doktorrá avattak. 2002-ben a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok nevelés- és művelődéstudományi programja keretében elnyertem a PhD tudományos fokozatot.

     Filmjeim magam írom és rendezem. A tévéműsorokat nem számítva eddig több mint 90 ismeretterjesztő, oktató- és dokumentumfilmet készítettem el. Munkáimat hazai és nemzetközi fesztiválokon huszonnégy díjra érdemesítették. 1990-ben munkásságom Balázs Béla-díjjal ismerték el.

     Az egykori rövidfilmgyár felszámolása miatt a régi stúdió alkotói kénytelenek voltak új működési kereteket találni, és az újonnan alakuló műhelyek egyikének élére munkatársaim engem választották. A – ma már nem működő – műhely keretében több mint 70 film készült el. Ezeknek én voltam a producere, és különböző fesztiválokon 8 díjat nyertünk velük.

     A 90-es évek elejétől rendszeresen részt veszek a szakmai képzésekben és azok keretfeltételeinek kialakításában is. E tevékenységemért az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesülettől 2008-ban Petzvál József-díjat kaptam.

International Scientific Film Festival - 2009
A filmszemle katalógusa:
    Adobe Acrobat formatAdobe Acrobat format (PDF): 7442 KB
2018
2016
2014
2012
2010
2008
2006
2004
2002
2000
Kapcsolat