Tisza Mozi Film FesztiválMagyar
Tisza Mozi Tisza Mozi
2017
2015
2013
2011
2009
2007
2005
2003
2001
Szolnok
Oklevelek-díjak
A Globál menü nyerte a fődíjat a szolnoki Nemzetközi Filmfesztiválon. Novák Tamás 52 perces mozja azt a témát járja körül, hogy a jóléttel növekszik az igény a minőségi ételek fogyasztására, de a tömeggyártás miatt a táplálék forrásától távol került a fogyasztó.
A szemle második helyezettje Tamar Baumgarten filmje, a Big Earth Data – The Digitalized Planet (Nagyvilági adatok – A Digitalizált bolygó) lett, a harmadik díjat Lerner János és Nógrádi Tímea kapta A természetfilm magyar találmány? című alkotásukért.
A fesztiválra nevezett 256 filmből 40 került a versenyprogramba, és 15 az információs vetítések közé, melyeket három napon át nézhettek az érdeklődők a szolnoki Tisza Moziban.
A zsűri tagjai: Kiss László a zsűri elnöke, csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Zalán Vince filmkritikus, szerkesztő, címzetes egyetemi docens, Balázs Béla-díjas, Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója.
A fesztivál filmjei közül 19 a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült. Köztük van a fődíjas Globál menü is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1 millió Ft-ot ajánlott fel a fesztiválon bemutatott kiemelkedő filmalkotások díjazására. Az első három helyezett Dr. Kollarik Tamástól a Médiatanács tagjától, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátorától vette át a díjat a Szolnoki Galériában. Dr. Kollarik Tamás így foglalta össze a programot: Nagy siker a magyar kultúrának és a filmes szakmának is, hogy már a legrangosabb fesztiválokon is jelen vannak a Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott alkotások. A Médiatanács rendkívül büszke ezekre az alkotásokra és a filmkészítőkre. Külön örülünk annak, hogy a magyar nézők mellett nemzetközi fesztiválokon is egyre sikeresebben szerepelnek ezek a produkciók, hiszen már több mint 200 fesztiválszerepléssel és több mint 70 díjjal büszkélkedhetünk.
A zsűri különdíjait Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója adta át Mosonyi Szabolcsnak: Vad Szigetköz – A szárazföldi delta és Rémi Briandnek: Lo című filmjéért. Medveczky Balázs az eredményes együttműködésre hívta fel a figyelmet. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt közszolgálati feladatai között kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tudomány eredményeit megismertesse a széles közönséggel. Ennek részeként tűzzük rendszeresen műsorra azokat a tudományos tematikájú filmeket, amelyek a Médiatanács támogatásával készülnek el. Külön öröm számomra, hogy Szolnokon, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon egy ilyen film, Novák Tamás Globál menü című alkotása nyerte meg az első díjat.
A Magyar Tudományos Akadémia elismerő oklevelét a Jean –Christophe Ribotnak adta a Rosetta Comet Chaser: A Journey to the Origins of Life (Rosetta az üstökösvadász: utazás az élet eredetéhez). A díjat Rédey Soma a Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Főosztályának főosztályvezető-helyettese adta át.
8 tagú diák zsűri is értékelte a bemutatott filmeket. A Színház és Filmművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói Sarah Moon Howe: The Kangooroo Complex (A kenguru komplexus), Csörköl Zsolt az utolsó csepp, Mosonyi Szabolcs: Vad Szigetköz – A szárazföldi delta és a szemle fődíjas Novák Tamás: Globál menü című alkotását emelték ki.
1969-ben volt az első filmfesztivál Szolnokon. Demeter István fesztiváligazgató 1988 óta tartja kézben a rendezvényt, mely 2001 óta páratlan évben tudományos, páros évben képzőművészeti filmfesztivál. Demeter István örül annak, hogy többen mondták: Szolnok az Alföld Párizsa. Magyarország legöregebb filmes rendezvénye egyben a legfiatalosabb is, hiszen már évek óta a közönség nagyobb részét a különböző egyetemek hallgatói adják, akik azon túl, hogy végig nézik a filmeket, tevékenyen részt vesznek a programokon. Második éve logófilmek készítésével segítik a fesztivál népszerűsítését.
Magyarország legrégebbi filmfesztiválját sokféle kísérőprogram gazdagította.
Megemlékeztek a 70 éve elhunyt Janovics Jenőről a nagy kolozsvári színigazgatóról és színházi rendezőről, aki Párizsból hozott kamerával és operatőrrel vágott bele a filmgyártás kalandjába megteremtve ezzel a XX. század elején a magyar filmgyártás gyökereit.
A 120 éves a film programban Film – Közönség – Közösség témában tartottak kerekasztal beszélgetést a szakma képviselői.
Lifka Sándor a szabadkai vándormozis történetéről készült előadás. Dúló Károly: Világképek, képvilágok című könyvét Szemadám György festőművész mutatta be. Az Eső című irodalmi lap fényről szóló tematikus számát és az Állatvilág magazint is megismerhették az érdeklődők. Pálfi György: Final cut című oktatási anyagként is használt filmjének vetítését sikerrel fogadta a nagyszámú diákközönség is. A jó hangulatot esténként koncertek fokozták. A fesztivál vendégeinek a Magyar Halkolbász lovagrend tiszai halászlevet, tárkonyos halgombóc levest, valamint halkolbászt kínált.
2015 a Fény Nemzetközi Éve. A szolnoki filmfesztiválok és a Szolnoki Művésztelep őszi programjai évek óta tudatosan egy időpontban zajlanak. A tudomány és a művészet kéz a kézben jár, és évről évre közös a két rendezvénysorozat hívószava. 2015-ben ez a fény volt. A szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál záróeseménye a festészet napjára esett, mely alkalomból több kiállítás megnyitót szervezett a Szolnoki Művésztelep. A Szolnoki Galéria adott otthont a Szolnoki Képzőművészeti Társaság díjátadóval egybekötött éves kiállításának is.
A Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál védnöke Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
Brassói Réka
sajtó koordinátor
sajto [kukac] tiszamozi.hu
Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál - 2015
A filmszemle katalógusa:
    Adobe Acrobat formátumAdobe Acrobat formátum (PDF): 7299 KB
2018
2016
2014
2012
2010
2008
2006
2004
2002
2000
Kapcsolat